A kutya nevelése
Mindenekelőtt a kiskutyában tudatosítani kell hogy mi vagyunk a falkavezérek és nem ő, ugyanakkor bízzon is bennük. Ha valami rosszat tett azonnal büntessük meg, de figyeljünk arra hogy a csak a "bűn" mértékéhez képest büntessük meg azaz ne túl enyhén, de ne is túl szigorúan, illetve azonnal és konkrétan.Viszont azonnal dícsérjük meg ha a feladatot elvégezte vagy abbahagyta a helytelen viselkedést.
Nagyon fontos még a rendeszresség is, például a kölyök azonos időben kapjon enni, és az étkezések közt ne legyen nasi. Ha nem kapnak nasit akkor az étkezések közt nem ugatnak és vonítanak, mert hamar belátják, hogy az ugatástól a tálkájuk nem tellik meg. Soha ne tanítsuk olyan dologra melyről később leakarjuk szoktatni. A nevelés során soha ne alkalmazzunk erőszakot mert ezzel csak elrontjuk a kutyát és félénké tesszük.A nevelés során a parancsokat mindig zárja le egy feloldó parancs is mellyel jelezük hogy most már azt csinál amit akar. Fonotos hogy míg a feloldó parancs el nem hangzik addig a kutya a parancsot telesítse és ne szaladjon el, ilyenkor hívjuk vissza és a parancsot ismételjük meg egész a feloldó parancsig (az nem baj ha a kutya a feloldó parancs elhangzása után is folytatja a gyakorlatot).
A felugrálás:
Szoktassuk le a kutyánkat arról hogyha megérkezünk kitörő örömmel ugráljon fel ránk. A kutyáknál az ugrálás teljesen természetes, ösztönös dolog. A kutyák (mint a farkasok) úgy üdvözlik a felettük állókat, hogy megnyalják a másik száját, ezzel jelzik hogy elismerik társuk feljebb valóságát. Minket is így akarnak üdvözölni. Erről a magatartásról két féle képpen tudjuk leszoktatni:
1. Amikor felugrik forduljunk el tőle, majd simogassuk meg mikor abbahagyja az ugrálást.
2. Amikor megérkezünk gyorsan hajoljunk le és simogassuk meg a kutyát mielőtt felugrana.
Később meglehet tanítani neki a parancsszóra felugrást de ezt mindenképpen kövesse egy feloldóparancs mellyel letesélekeljük.
Ül!
Hívjuk magunkhoz a kutyát és nyújtsunk zárt markunkban jutalomfalatot neki majd lassan vigyük a feje fölé, eközben figyeljünk arra hogy végig az orrával érinthesse. Mikor leült mondjuk az ÜL parancsot majd dícsérjük meg és adjuk oda a jutalomfalatot.
Fekszik!
Kiinduló helyzet: álló. Hagyjuk, hogy a kutya nyalogassa a kezünkben lévő jutalmat majd a kezünket húzzuk lassan a föld felé (közben ne húzzuk el tőle) majd nagyon lassan kezdjük el távolítani mindaddig míg a kutya le nem fekszik, adjuk ki a Fekszik parancsot majd adjuk oda neki a jutalmat.
Marad!
Fektessük vagy ültessük le a kutyát. Távolodjunk el 1-2 lépést majd aggyuk ki a marad parancsot, várunk egy pillanatig majd menjünk vissza a kutyához és jutalmazzuk meg. Idővel egyre távolabra és hosszab időre távolodjunk el.
Ereszd!
Hagyjuk hogy a kutya egy játékszerrel játszon/rángasson. Tartsunk egy jutalom falatot az orra alá és adjuk neki a játékért cserébe. Abban a pillanatban amikor a kutya elengedi a játékot adjuk ki a Engedd/Ereszd parancsot és jutalmazzuk meg.
Hozzám!
Kérjünk meg valakit hogy tartsa egy helyben a kutyát majd a tenyerünkön kináljunk a kutyának jutalom falatot amit szaglászhat de nem ehet meg. Távolodjunk el majd adjuk ki a Hozzám! parancsot és e közben a segítőnk engedje el a kutyát. A kutya oda fog szaladni hozzánk mert emlékszik hogy nálunk van a jutalom falat. Ha odaér hozzánk adjuk neki oda a jutalmat és dicsérjük meg. Később a kutryának adjuk ki a marad parancsot és a fentiekhez hasonlóan hívjuk magunkhoz (itt már nem kell segítő).
Csend, ugat!
A csend parancsszó megtanítása könnyebb ha előtte megtanítjuk a kutyának az UGAT parancsszót.
Ugat: A kutyát kössük ki a pórázánál fogva a kerítéshez vagy póznához. Álljunk pár lépéssel hátrébb hogy a kutya ne tudjon odajönni hozzánk és kezdjünk el lóbálni egy játékot a kutya előtt. A kutya hamarosan idegességében ugatni kezd ekkor adja ki az Ugat parancsot és dicsérje meg a kutyát.
Csend!: Ha a kutya már érti az Ugat parancsszót akkor ugatáskor adja ki a Csend parancsszót és amint a kutya elhallgat dicsérje meg és ha egy játék miatt kezdett ugatni agyja oda neki. Ha már a Csend parancsra is engedelmeskedik akkor át lehet térni a szóbeli jutalmazásra. Tegyen úgy mintha elmenne otthonról, de távozása előtt adja ki a csend parancsszót. Maradjon a házon kívül de a ház közelébe és amikor a kutya el kezd ugatni akkor csapjon zajt (pl. csapja jó hangosan a kuka tetejét) és amikor a kutya meglepetésében elhallgat menjen be a kutyához és jutalmazza meg.
A csend parancsszó másik megtatítása:
Áljunk az ajtóba és csengessünk. Ha a kutya elkezd ugatni akkor hagyjuk hogy egy párat ugasson majd a tenyerünkbe tartsunk neki jutalom falatot és adjuk ki a Csend! parancsszót amikor a kutya abba hagyja az ugatást és elkezd szaglászni dícsérjük meg és adjuk oda neki a jutalmat. Ezt töbször is ismételjük meg, de úgy hogy a kutya minnél hosszab ideig maradjon csöndbe.
Apportírozás:
Tart! Ez a parancs az apportírozás egy fonto srésze ezért ezt külön kell először gyakorolni. Adjunk a kutyának egy játékot amit megfoghat (eközben a kutya legyen nyugalmi helyzetben, legjobb az ülő helyzet) . Adjuk ki a tart parancsot és ha a kutya a szájában tartja dícsérjük meg. Néhány másodperc múlva vegyük el a kutyától az Ereszd! parancsal és dícsérjük meg ha elengedte. A tartás idejét fokozatosan növeljük.
Hozd!
Ültessük le a kutyát majd az apportírozni kívánt tárgyat tegyük a kutyától pár lépésre (az apportírozás megtanítására a legjobban a zsínóron lógó labda a legalkalmasabb, és a legjobb a tanításkor a kutyát pórázon tartani). Vezessük a kutyát a tárgy irányába adjuk ki a Hozd parancsot, amint a kutya a pofájába vette a tárgyat ha egyből elengedi akkor idézzük fel a Tart! parancsot. Hátráljunk egy két lépést úgy hogy a kutyának a szájában lévő tárgyal felénk keljen jönnie. Ekkor megismételhetjük a Hozd! parancsot. Vegyük el a kutyától az Ereszd parancsal , majd jutalmazzuk meg.
Később a kutyát ültessük le magunk mellé és mikor már ránk figyel dobjuk el a tárgyat majd adjuk ki a Hozd! parancsot. Amikor felveszi a tárgyat ismételjük meg a parancsot. Ha a kutya szájában a tárgyal vissza jön hozzánk akkor dícsérjük meg.
Gurul!
Fektessük le a kutyát, majd térdeljünk le mellé. Az egyik kezünket tegyük a kutya combjának külső oldalára a másikat pedig a válla belső oldalára. Miközben finoman elgördítjük magunktól agyjuk ki a gurul parancsot mikor a kutya teljesen át gördül és felugrik dicsérjük meg. Töbször ismételjük meg míg a kutya segítség nélkül is tud gurulni.
Pacsi!
Ezt a trükköt viszonylag könnyű megtanítani. Ültessük le a kutyát majd egyik kezünkel fogjuk meg az egyik mancsát majd lassan, finoman emeljük fel egész a melkasáig majd finoman rázzuk meg mintha kezet fognánk vele és eközben adjuk ki a Pacsi! parancsot. Ismételjük meg töbször majd próbálkozzunk hogy magátol adjon pacsit, ha ezt megteszi alaposan dícsérjük meg.
Sétálás pórázon:
Pórázon vezetés: Hagyjuk, hogy a kutya egy jutalomfalatot szaglásszon amit szorosan a lábunk mellet a kutya fejmagasságában tartunk. Vezessük így a kutyát szorosan a lábunk mellett, így a kutya megtanulja hogy mellettünk menjen.
Automata pórázzal: Iduljunk el a kutyával együtt. Álljunk meg és kezdjünk el lassan hátrálni ha a kutya túl gyorsan halad vagy előre akar menni. Ha a kutya továbbra is előre megy akkor hamarosan elfogy a póráz. Menjünk még hátrébb, és tartsuk meg a pórázt jó erősen anélkül, hogy rángatnánk vagy meghúznánk. Amint a kutya vissza néz ránk, szólitsuk meg de hátráljunk továbbra is, hogy a kutyát arra késztessük hogy odajöjjön hozzánk. Ha a kutya odajön hozzánk akkor dicsérjük meg. Ezt ismételjük meg töbször míg a kutya a megfelelő távolságon belül marad.
Rendes pórázzal: Maradjunk állva, ha a kutya túl előre megy és feszül a póráz (a pórázt csak tartsuk és ne rángassuk vagy húzzuk). Várjuk meg hogy mit csinál a kutya parancs nélkül. Dícsérjük meg ha felveszi a szemkonktaktust és visszajön hozzánk. Menjünk tovább és ismételjük meg újra, ha megint húzza a pórázt. A kutya hamar megtanulja, hogy csak akkor jut előre ha nem húzza a pórázt. Dícsérjük meg és jutalmazzuk meg ha szépen megy melletünk.
8 tipp, és jó gazdi leszel:
1. Légy falkavezér. Minden konfliktusból te kerülj ki győztesen.
2. Ne engedd felugrálni. Ha velünk nem megy, az idegennel sem próbálkozik.
3. Ne fogadd el természetesnek furcsa viselkedését.
4. Vidd el kutyaiskolába, csak hasznára válik.
5. Ne imádd, de ne is zsarnokoskodj fölötte.
6. Szánjon energiát jelrendszerének megtanulására.
7. Tartson a forgalmas utaktól, autóktól. Jó módszer: autós ismerősével beszélje meg, kutyasétáltatás közben hajtson el önök mellett, és az ablakon kihajolva csapjon rá újsággal. Nem szép dolog, de életet menthet.
8. Szoktassa le arról, hogy ajtó- vagy kapunyitásra fülig érő szájjal menjen világgá.